jún
27

Tisztelt Érdeklődő!

A térképmegjelenítő szoftver elérte a 3.5-ös verzióját, ezért ideje volt a készítő program verzióját és tudását is ehhez igazítani.

jún
27

Tisztelt Érdeklődő!

Ismét verziót váltott az alkalmazás, immáron a 3.5-ös verziót köszönthetjük.
A verzió egy új funkciót, valamint egy kis ráncfelvarrást kapott.

Hibajavítás:

  • Egyes készülékeknél memóriahiány lépett fel a funkciók használata közben. Ezen oknál fogva minden funkcióhívás után történik egy memóriatakarítás. Ennek következménye az is, hogy a keresőmező a keresés után elveszíti a tartalmát, újabb keresésnél megint üres mező fogad minket.

Új funkciók:

  • Immár minden létező funkció kapott gy menüpontot, így a billentyűzettel nem rendelkező készülékről is elérhetőek lettek (ilyen pl a GPS pont mentése, visszatöltése, debug mód, stb)
  • Belekerült egy nagyítási funkció: billentyűzetről a 7-es gomb lenyomására, illetve menüből a Nagyítás funkció meghívására a térkép 2x-es zoom-al kerül megjelenítésre. 
jún
4

Tisztelt Érdeklődő!

Örömmel értesítelek benneteket, hogy elkészült a program 3.0-ás verziója.
Ebben a verzióban történt némi ráncfelvarrás, illetve újabb funkciók megvalósítása annak érdekében, hogy újabb készülékeken is működőképes legyen az alkalmazás.

Hibajavítás:

  • Hibásan működött a megjelenítés abban az esetben, ha a generált térkép túl kevés sorból vagy oszlopból állt.
  • Hibás lett a megjelenítés akkor, ha a telefon érzékelte a készülék elfordítását és átrendezte a kijelzőt.
  • Debug kijelzésnél a GPS koordináták hibásan kerültek megjelenítésre.
  • Blutooth eszköz kezelése: a bluetooth bekapcsolásakor a telefon a felhasználó felé egy engedélyező kérdést tesz fel. Elutasítás esetén fagyott a program.

Új funkciók:

  • Érintőképernyő támogatása
  • Telefon elfordításánál a megváltozott képernyőméretek kezelése.
  • Beépített GPS eszköz támogatása

Kezelés:

A program kezelése alapvetően nem változott, ennek a részletes leírása megtalálható a Köszöntő-ben. Lényeges változás az érintőképernyővel rendelkező eszközöknél található.
Érintőképernyős kezelés annyiban módosul, hogy a térképet húzással is lehet mozgatni. A térkép a húzással megfelelő irányban elmozdul. Mivel a program a térképet nem tudja a képernyőbl kihúzni, ezért, ha a húzásnál a térkép szélére ért a felhasználó, akkor a térkép megáll, nem mozog tovább a húzás irányában, viszont az aktuális pontot jelölő piros kör a húzással ellentétes irányban elmozdul.
Amennyiben a képernyő megérintése és elengedése között nem mozdul el a térkép (egyszerű érintés vagy "click" történik), akkor a program úgy mozgtja a térképet, hogy a megérintett hely lesz az aktuális.
Mivel az érintőképernyős telefonok többségének nincs billentyűzetük, ezért a menü elérése is egy kicsit másképp történik, mint a hagyományos telefonok esetén: itt a jobb alsó sarokban található Menü felirat megérintése jeleníti meg a menüt, amiből minden eddigi funkció (a debug megjelenítés, illetve a világítás ki/be kapcsolás kivételével) elérhető.
A Menü felirat minden érintőképernyővel rendelkező telefonon megjelenik, függetlenül attól, van-e hozzá billentyűzet.

Szintén ebben a verzióban jelent meg az az újdonság, hogy már nem csak bluetooth, hanem beépített GPS eszközt is képes a program kezelni. A beépített GPS nem zárja ki egyéb, bluetooth eszköz használatát. GPS eszköz keresésekor a program továbbra is keres bluetooth eszközt, amennyiben a bluetooth használatát engedélyezi. Ilyenkor az eszköz lista első eleme "Beépített eszköz" néven a beépített GPS-t jelenti.

jan
20

Örömhír!

Örömmel közlöm tisztelt látogatóimmal, hogy hosszas kínlódás után végre elkészültem a MobileMaps program kiegészítőjével: immáron elérhető az az alkalmazás, amivel magunk is összeállíthatunk saját térképeket.

nov
29

Köszöntő

| Szerző: Lakatos Gábor | 10:29 am

Kedves Érdeklődő!

Köszöntelek az oldalamon. Ezen a blogon fogom közzétenni az általam készített MobileMaps alkalmazás verzióit. A program szabadon terjeszthető bárki számára.

A program célja az volt, hogy olyan telefonkészüléken is lehessen térképet nézni, ami nem támogatja egyéb térképszoftver futtatását. A jelenlegi minimális környezet: MIDP 2.1 és CLDC 1.1. A programot Nokia 5310 és 5130 típusú készülékeken volt alkalmam tesztelni.

süti beállítások módosítása